A RoadMovie LIVE személyes beszámolóimnak a gyűjteménye, amelyeket saját útjaimról, élőben közvetítek a RoadMovie közöségi csatornáin. Az összes – és folyamatosan bővülő – élmény itt, 4 kontinensről!
Ecuador 3. rész: a Galapagos Szigetek!!!
2024.02.06
Na és akkor elérkezett életem egyik legfontosabb pillanata, leszállt a gép és a lábam San Cristobal szigetére lépett….
Dobpergés…
ééés, következzen az első helyezett
, vagyis a Galapagos Szigetek a RoadMovie LIVE-ban!
Az első helyen állt nekem legalábbis a még mindig meg nem írt, de fejben nagyon is létező bakancslistámon, azon úticélok között, ahová még életemben szeretnék eljutni. És éveken át csak árválkodott a lista élén, egyre reménytelenebbül, mert távolinak és elérhetetlennek tűnt, de sok utánajárással, információ gyűjtéssel és persze költség racionalizálással sikerült megvalósítani. Rengeteg tanulsággal szolgált az idáig vezető út és a Galapagos Szigetek megélése is, de hogy hogyan sikerült – és sikerülhet neked is – az álmot apró lépésekre bontva valóra váltani, arról bővebben is mesélek a hamarosan következő LIVE podcastban
. Addig is jöjjön, egy cuki állatokban nem szűkölködő galéria, illetve személyes benyomások pro és kontra, a Csendes Óceán semmihez sem hasonlítható ökoszisztémájáról!
– Welcome to the Paradise! Ezzel a magabiztos köszöntéssel fogadott minket az első búvárhajó kapitánya és a kijelentésben semmi túlzás nem volt. A Galapagos Szigetek földünk talán egyetlen olyan helye, ahol az emberek és állatok teljes összhangban, egymásról szinte tudomást sem véve élnek együtt, ráadásul számos, csak itt megtalálható faj káprázatos kavalkádjában. Olyat legalábbis, még sehol máshol sem tapasztaltam, hogy nem tudom letenni a törölközőmet a strandon, mert az oroszlánfókák, vagy a tengeri iguánok elfoglalták a legjobb helyeket, esetleg álldogálni kényszerülünk a hajóra várva, mert a padokon pelikánok és fókák ücsörögnek.
– Szavakkal nehezen leírható a természet gazdagsága szárazföldön, víz felett és alatt egyaránt. Pár méter mélyen teknősök, ráják, hammerhead cápák és barátaik várnak, de eszük ágában nincs bántani, ha úgy teszünk, ahogy az eddig errefelé megfordult emberek jelentős része, vagyis mi sem tekintetünk rájuk ellenségként. Ez az oka ugyanis annak, hogy az itteni állatvilágban egyszerűen nem alakult ki az embertől való félelem evolúciós ösztönöe, így egészen hihetetlen találkozásokban lehet részünk, a felsoroltakon túl sok száz madárfajjal, pingvinekkel és persze a galapagosi óriás teknőssel
is, csak úgy az úton sétálva.
– Most még legalábbis. Ugyanis a paradicsom mézédes aromájához némi keserü utóíz is társul. Az 1959-ben nemzeti parkká nyilvánított, 4 lakott és további 16 lakatlan földterületből álló szigetcsoporton ugyanis, a 80-as években elég intenzíven elindult a turizmus, ami az ezredforduló után pörgött fel igazán és mára évi mintegy 200 ezer látogatót jelent. Mindez sajnos nem maradt nyom nélkül, az emberek ugyanis egyre több területet vesznek el a természettől, így az állatok távolabbi, még érintetlenebb helyekre húzódnak abban a reményben, hogy oda talán nem jutnak el futószalagon szervezett hajós kirándulások.
– Hiába. The show must go on! Az indokolatlanul túlárazott, cserébe néha igen szerény színvonalú szolgáltatást nyújtó turistahajók mindenhová elzötykölődnek, sokszor teljesen feleslegesen. A Galapagos Szigetek ugyanis annyira más dimenziót képvisel bármi egyébhez képest e földön, hogy amennyiben “csak” a három fő sziget, kényelmesen elérhető helyeit látogatjuk meg, akkor is úgy érezzük, hogy nem csak térben, hanem időben is ugrottunk egy nagyot és tátott szájjal bámuljuk az evolúció kezdetének a burjánzását.
– Ha a turisták jelentős része így tesz majd, akkor talán a helyiekben is erősödni fog a tettenérhető, de mindenképpen fejlesztésre szoruló környezettudatos gondolkodás. Erre következtetek legalábbis abból, hogy a szobámban – a kérésem ellenére – minden nap, minden törölközőt cseréltek (hová folyhat a mosás szennyvize?) és abból is, hogy néhány óriás teknős láthatóan nem tudott mit kezdeni az út szélére dobált, kiselejtezett tv készülékkel…
– Az őszinte beszámolóhoz mindenképpen szerettem volna ezeket a meglátásokat is megosztani, hangsúlyozva, hogy még a leírtakkal együtt is példamutató, ahogyan az összes civilizációs lábnyom ellenére sikerült megőrizni, a föld ezen távoli és nehezen elérhető szegletét abban az állapotban, ahogyan több ezer éve létezhetett.
– És hogy hogyan lehet ide eljutni? Mindenképpen Ecuador két nagyvárosa közül valamelyikből közvetlen repüléssel, másfél óra alatt. Csak úgy átruccanni viszont nem érdemes. A Galapagos Szigetekre időt kell szánni, egyrészt a természet befogadásához, másrészt praktikus okokból is: a szigetek közötti közlekedés, a mindenféle helyekre való eljutás időigényes. Így ha – hozzám hasonlóan – te sem engedheted meg magadnak a 400 dollár és a csillagos ég között mozgó napi árakkal krúzolgató lakóhajókat, akkor 8-10 nap mindenképpen szükséges ahhoz, hogy ne lógó nyelvvel rohand végig a kapitányunk által megnevezett paradicsomot.
Még több Galapagosról és persze a teljes ecuadori
sztori február 15-én, a RoadMovie LIVE extra podcsatban!
Ecuador 2. rész: a vulkánok
2024.01.27
Az esőerdők után, Ecuador legmagasabb hegyei felé vettem az irányt. Chimborazo és Cotopaxi: két teljesen más világ 5 ezer m felett!
Tudtad, hogy a földnek a legmagasabb pontját kétféleképpen is lehet mérni?
Az első, a mindannyiunk által ismert tengerszint feletti magasság, amelyben a Mount Everest trónol a lista élén a 8.849 méteres csúcsával.Van azonban egy másik megközelítés is, amely a föld középpontjától mért távolsággal számol, ebben viszont az ecuadori Chimborazo vulkán nyer. Annak ellenére, hogy a tengerszinttől “mindössze” 6.263 méterig nőtt, a földgolyó közepétől mégis több, mint 2 km-t ver az Everestre. Hogy ez hogyan lehetséges? Úgy, hogy a föld átmérője az Egyenlítőnél nagyobb, mint a Mount Everest szélességén, ezáltal a tengerszint is magasabban van, és mivel Ecuador – ahogyan a neve is mondja – pont az egyenlőn fekszik, legmagasabb hegycsúcsa igen távol esik a földmagtól. De nem csak emiatt érdemes az esőerdők után a hegyeket is célba venni, jöjjön Ecuador másik arca , vagyis a vulkánok vidéke a RoadMovie Live-ban!
– Ehhez nekem mindjárt a Chimborazo volt az első lépés, amihez legjobb, a lábánál fekvő Riobamba városban megszállni, aminek a neve gyorsan a kedvencem lett. Megszerettem Riobambát azért is, mert itt aztán tényleg egyetlen turistát sem láttam a saját tükörképemen kívül, így sapka alá és borosta mögé rejtőzve próbáltam bolyongani a spanyol gyarmati múlt építészetét korrektül megőrző utcákon, a másnapi bringás őrület előtt.
– Ami egészen pontosan egy 30 km+es downhill-t jelentett a Chimborazo 5.100 m magas alaptáborából, ahová részben csalással (autóval), részben gyalog mászva,, a bringát cipelve jutottam fel. Nehéz leírni az élményt, ahogy 3 ezer méter szintet csapattunk lefelé elindulva -5 fokból és az élettelen kőtengerből, megérkezve a 20 fokos zöldellő bujaságba.
– Ugyanez pepitában megismételhetető lett volna az emblematikus Cotopaxi vulkán majdnem tetejéről is, de itt inkább az autós – túrázós körbenézést választottam, ami nem is volt rossz döntés, mivel a táj és a természet itt kétségtelenül lenyűgözőbb volt, mint a Chimborazo esetében. Még akkor is, ha a csúcsból itt (sem) láttam semmit a felhők miatt és, hogy a felfelé vezető autóút életem legrosszabbja és legmeredekebbje volt, ami nem nekem, hanem a nyilvánvalóan nem erre tervezett KIA Picantónak volt kihívás. Mindezt meglepően derekasan tűrte, azok után is, hogy az előző két hétben már megjárt néhány, nem éppen kedvére való stációt. Lehet, hogy ideje újragondolni a koreai autókról alkotott véleményemet….
– A vulkánokon túl, ez a vidék azért is tetszett, mert jellegében teljesen más, mint az esőerdők világa, autentikus hegyi falvakkal és piacokkal (lásd a galériában), illetve népviseleti és praktikus okokból (hideg ellen védekezve) is sajátos öltözéket viselő vidéki emberekkel.
– Apropó hideg: a fűtés nevű frappáns találmány nemigen terjedt el errefelé, még azokon a vidékeken sem, ahol masszívan 0 fok körül van az éjszakai hőmérséklet. így ha ide készülsz, számíts rá, hogy a télből-nyárba feeling azért döccen egy kicsit, amikor hősugárzóért könyörögsz a recepción, vagy épp vacogsz a három rétegű paplan alatt.
– Végül pedig nem tudom kihagyni a gasztronómiát. Szereted a rántott csirkét? Akkor Ecuador a te országod lesz!
De akkor sem fogsz csalódni, ha hamburgert, vagy random húsokat grillen sütve ennél hetekig. Ezen kívül azonban, igen visszafogott kulináris élményekben van eddig részem. A tilapia nevű hal szinte mindenhol kapható (grillen, mi máson?), de amikor ennél mélyebbre akartam ásni a helyi ízek világában, akkor egy műanyag asztalnál találtam magam, ahogyan egy tányért bámulok, amelyben csicseriborsóra dobált malac bőr darabok vannak sajátos módon elkészíteve. Igen eltaláltad! Grillezve!
Nem volt rossz amúgy, de a felfedezés folytatódik, bár nem elsősorban gasztronómiai fronton. A világ legkülönlegesebb helyével következik a záró poszt a Galapagos szigetekről, csak ott őshonos fajokkal, illetve az ember és az állatvilág sehol sem tapasztalható szimbiózisával!
Ecuador 1. rész: Quito és Amazónia
2024.01.18.
Ecuador, az első helyen szerepelt a képzeletbeli bakancslistámon, legfőképpen a Galapagos Szigetek miatt. 44 évet kellett várni rá, de útra keltem. Megérkezésem másnapján, kitört az ország történelmének legvéresebb háborúja a drogkartelekk között, mikor, ha nem épp most? Az út azonban nem ettől lett izgalmas, kezdjük az első résszel a fővárostól az esőerdőkig!
“A világ egyik legveszélyesebb országának számító Ecuadorban a biztonsági helyzet az utóbbi időben drámaian megromlott.” Így hangzik, a Telex, aktuális cikkének vitathatatlan állítása. Nézzük hát, mi újság Ecuadorban? RoadMovie Live a helyszínről!
Mindenekelőtt látszólagos nyugalom… Legalábbis, amit egy utazó szintjén érzékelni lehet, de két dolgot már megtanultam: egyrészt a médiában megjelenő hírek jellemzően szélsőségeket mutatnak be, amelyek korántsem jellemzőek egy adott ország egészére, másrészt a nyugalom sokszor igen törékeny, ami egy pillanat alatt változhat káosszá minden előzmény nélkül, így nem árt észnél lenni és persze CHERRISK biztosítással utazni
A törékeny biztonság tökéletes példáját éltem át pár napja, amikor az esőerdőn át vezető út kellős közepén zártam ki magamat az autóból, egyetlen teremtett lélektől, vagy lakott településtől is igen nagy távolságra. Az autóban szóló zene és kellemes hűvös ildilli biztonságából, a másodperc tört része alatt kerültem kilátástalan helyzetbe, amelyet óriási szerencsével egy arra járó motoros nem várt segítőkészségével sikerült megoldani, rafinált betörői módszerekkel. Ezúton is hatalmas köszönet Juannak, nem tudom mi történt volna, ha nem találkozom vele! Egy “veszélyes” ország emberi arca, amivel eddigi utam során leginkább találkoztam, de nézzük, hogy miért érdemes még ide látogatni? Az első részben jöjjön Quito és Amazónia!
– Quito, vagyis a főváros korrektül hozza a dél-amerikai hangulatot, de ennél többet nem is kell várni tőle. A fekvése kétségtelenül lenyűgöző csodás hegyekkel és a Cotopaxi vulkán látványával, az óvárosa izgalmas, de mivel Ecuadorba nem a városok miatt megyünk, így másnap én is az esőerdő felé vettem az irányt.
– Illetve előtte – a kissé átverős, autó átvétel után (sorry Europcar, de soha többet…) – Otavalo településen tapasztaltam meg, hogy milyen egy vulkánokkal gazdagon ellátott ország 3 ezer méter magasan fekvő wellness paradicsoma. Képeken a látvány, mindez 5 dolláros belépőért, Nyugat-Európát is megszégyenítő minőségben. Lám, ez is Ecuador!
– No meg persze az amazóniai dzsungel
, amivel nem lehet betelni, de a megfelelő belépési pont kiválasztását nagyon meg kell fontolni. Ha egyszer erre jársz, javaslom, hogy a teljesen indokolatlanul túlárazott Coca városból (nomen est omen) induló 120 dolláros egynapos kirándulások helyett inkább Tena, vagy méginkább Banos városát célozd meg, ahonnan autentikusabb élményt fogsz kapni harmadáron. Erre következtetek legalábbis felmérésem, más utazók és saját tapasztalatom alapján, ami az én esetemben egy kissé kirakat programot jelentett, piranha horgászattal (nem fogtunk semmit), helyi közösség meglátogatásával (épp nem voltak ott) és vadállat lessel (képeken mutatták). Mindez egy, a teljes utat végighányó német lány és a panamai pasija társaságban, emlékezetes és szürreális élmény volt.
– Ennél sokkal mélyebb nyomokat hagyott a rafting túra a dzsungelen át Tenából, illetve a már említett Banos. Ez utóbbi, amellett, hogy általam még soha nem látott koncentrációban kínálja az adrenalin pörgetésére alkalmas mókákat, a canopytól ejtőernyőzésen át, mindenféle szakadékok feletti hintázásig, egyben tökéletes kiindulópontja az Cascada El Palión del Diablo vízesés meglátogatásának, amely életem meghatározó élményét, egyben a megérkezés tökéletes pillanatát adta, ahogyan a dzsungelben lezúduló víztömeget bámultam. Valószínűleg a helyiek is tisztában vannak a látványosság különleges mivoltával, így mindjárt két bejáratot is építettek hozzá, az egyikből alulról, a másikból felülről lehet megcsodálni. Amikor az elsőnél vett belépőmmel a másik oldalról is megpróbáltam bemenni, a jegyszedő közölte, hogy sajnos az ide nem érvényes, “different business amigo” . Ügyes!
– És, hogy milyenek az ecuadori emberek? Kedvesek, segítőkészek és kíváncsiak. Mindenképpen pozitívabbak, mint, amit az országról megjelenő hírek mostanában sugallnak. A mindent átható és összes sarkon salsa életérzést árasztó életörömöt viszont inkább Kolumbiában érdemes keresni. Az itteni hangulat nem jobb, vagy rosszabb, egyszerűen csak más, nyugodtabb és lassabb.
– Végül, két kis színes a teljesség igénye nélkül, vagyis dolgok, amelyekre felkapja a fejét az ember otthonától egy fél világnyi távolságra. Sehol nem láttam még buszra felszálló és mindent áruló embereket, akiktől a hamis parfümtől a fűszerekig tényleg bármit meg lehet venni. Ugyanez a jelenlegi városomban, a vicces nevü RioBambában piros lámpánál baseball ütőt kínáló úriemberben testesült meg. Lehet, hogy itt mégsem olyan frankó a biztonsági helyzet?
A legjobbakat remélve, folytatás hamarosan, Ecuador másik arcával, vagyis a hegyekkel és vulkánokkal közvetlenül Galapagos előtt!
Marokkó 3. rész
2023.07.01.
A 6 hetes marokkói
utazás záró posztjai itt, a részletes beszámoló pedig a 2023 nyári extra podcastban a weboldalon!
Irány az Atlasz hegység, ami Afrika egyik legnagyobb kiterjedésű hegyvonulataként szeli át Marokkót és alkot két világot tőle északra és délre. Ha csak pár napod van rá, akkor érdemes a Marrakeshtől 70 km-re lévő Imlil-t megcélozni. A kis falu, az aktív turizmus központja, egyben a kiindulópontja az Atlasz csúcsát jelentő, 4.167m magas Jebel Toubkal megmászásának. Így tettem én is, igaz a Toubkal két napos kihívása helyett, egy saját magam által kitalált 30 km-es túrába vágtam bele, 2.500 méter szint és két másik csúcs megmászásával, ami az utam meghatározó élménye lett. Tény, hogy az Alpok, vagy a Dolomitok tája látványosabb és változatosabb, ott viszont nem találkozhatsz olyan rurális berber falvakkal, hangulatokkal és a civilizációtó messze eső vidékekkel, ami itt vár rád.
– Ugyanez nem mondható el a mindenki által kihagyhatatlannak vélt és az utazás csúcspontjaként várt Marrakeshre, ami, – leszámítva Yves Saint Laurent lábnyomait és a híres-hírhedt Djemaa el-Fna főteret – egy teljesen átlagos marokkói nagyváros. Azok közül sem a legérdekesebb, cserébe turistákkal faltól-falig telezsúfolt igazi káosz. Számomra Fes és Meknes is sokkal izgalmasabb volt, kevesebb tömegjelenettel, több eredetiséggel, Djemaa el-Fna nélkül ugyan, de ez utóbbit megélni szinte lehetetlen. Ha ugyanis átjutottál a medina emberprésén, megérkezel a kígyóbűvölők, kakast futtatók, meg állatokat más változatos módokon abuzáló mutatványosok világába, ahonnan egyenes út vezet a százszámra jelen lévő streetfood árusok karmaiba, akiknek a rámenőssége gyors menekülésre késztetett, egy büfében vett halas szendviccsel, a szállodám nyugis tetőteraszára.
– Onnan pedig Tafraroute-ba, ami az Anti-Atlasz régió (igen, ilyen is van
) központjaként a béke szigete Marrakeshez képest. Ebben, a főszezonon kívüli időszakban olyan, mintha a turizmus még nem is létezne e világon, így kedvemre válogattam a jobbnál jobb szállodák között, majd másnap tökegyedül barangoltam az Amelnn völgy vörös, illetve színesre festett sziklái, elhagyott falvak és oázisok között, mindeközben arra gondolva, hogy ha ez a kis régió a világ egy könnyebben elérhető, frekventáltabb részén lenne, akkor buszokkal és csilingelő kisvonattal szállítanák ide a turistákat. Itt és most pedig mindezt egyes egyedül élhetem át, csak ezért a napért is megérte Marokkóba jönni!
– Európa felé tartva két hosszabb pihenőre is volt idő az óceánparton, ahol egyáltalán nem mindegy, hogy hol kötsz ki. Agadir – Marrakeshez hasonlóan – a népszerű helyek listáján hosszútávú bérletet vett a dobogóra, ami – ahogyan az ilyen helyekkel lenni szokott – haza is vágta a várost rendesen. Óriás resortok, kaszinók, night klubok, virágmintás ingeben és szalmakalapban flangáló, inkább csak „máshol lévő”, mintsem valóban utazó turisták világa, amit a helyedben nagy ívben elkerülnék. Így tettem én is, mert bár megcélzott szállásom is volt, sarkon fordultam és inkább visszamotoroztam 150 km-t, az ehhez képest más bolygót jelentő Mirleftbe, ahol egy teljes hetet töltöttem el. Mirleft nyugis hely, ez tény, talán túlságosan is. De ha nem ragaszkodsz a turizmus tengelyének másik végén lévő Agadirhoz, akkor a kettő között tökéletes átmenet Taghazout, amit Agadirtól csak 20 km-re északra, Marokkó Goájaként képzelj el. Épp annyi élet van, amennyire vágysz, szuper bárok és éttermek, surf shopok és jógatermek, tengerre néző kisebb-nagyobb szállások közül válogathatsz, tökéletes hely volt a második körös tengerparti pihenésre! Innen vissza Tangerbe már csak Casablancában álltam meg, ami az ország szerintem kifejezetten érdekes metropolisza, Afrika második legnagyobb mecsetével, egy legendás világváros nyüzsgésével és szűk, de annál harsányabb marokkói highlife-ba történő bepillantás lehetőségével.
Egy egyszerű megállapítással zárom: Marokkó jó hely! Kalandra, pihenésre, kultúrára, sportolásra, vagy amire épp szeretnéd. Ráadásul tökéletes alternatíva az egekben járó nyugat-európai árakkal sokkoló kontinenstől egy rövid kompozásnyi távolságra. Míg például Olaszországban 50 Euró körül, a kínálat aljáról válogattam, majd laktam változatos minőségű kényszerszállásokon, addig Marokkóban ugyanennyiért, a legmagasabb színvonalú hotelek vártak, de a feléért is kifogástalan helyeket lehet találni, nem beszélve az étel-ital és egyéb programok áráról. Ha mindemellé tesszük a változatosságát és nem csak nyomokban jelen lévő igazi Afrikát, akkor pedig verhetetlen alternatíva szinte egész évben!
Marokkó 2. rész
2023.06.24.
Folytatás Marokkóból, ahol utam legjobban várt része következik az Atlasz hegységen történő oda-vissza átkeléssel és ezáltal két világ megélésével a legendás hegyvonulattól északra és délre. Sokszor, sokaktól hallottam, hogy az igazi Marokkó az Atlaszon túl kezdődik, nézzük mi vár ránk odaát! 🙂
– Előtte egy utolsó megálló, a nem különösebben jelentékenynek tűnő, útikönyvekben még említésre sem méltó Midelt városában, ami pont a várakozások teljes hiánya miatt volt maradandó élmény. Tetőteraszos saját szoba, a város közepén fillérekért, majd a tulajdonos általi teameghívás elfogadása, ami – nyilván merő véletlenségből – az unokatestvére szőnyegboltjában zajlott, de ezzel a borítékolható fordulattal is nagyon kellemesen telt. Az európai és arab világ találkozása egy másfél órás beszélgetésben, mindenféle eladási tukmálás nélkül, az utazás egy olyan élménye, ami pont a váratlansága miatt marad meg igazi emlékként. Ez az őszinteség a kisváros egészét áthatotta icipici medinával, az utcai élet izgalmas nyüzsgésével és teljes turistamentességgel – mindenképpen megérte a megállót!
– Innen a közép atlaszi átkelés még csak ízelítő volt a hegyvonulat jelentőségéből, a lényeg párszáz kilométerrel délebbre Merzougában várt. Az Erg Chebbi-ként is ismert régió a sivatag kapuja, amelyen szinte egyedül gurultam át, mert ebben az időszakban a környékről már rég eltűntek a forróságtól rettegő turistahadak. És milyen jól tették! Az én szempontomból legalábbis. A hőség ugyanis elmaradt, tökéletes 30 fok, a dűnék lenyűgöző látványával és számtalan programlehetőséggel. Ezek egy része persze kissé kirakat jellegű, mint például a berber sátortáborban való sivatagi éjszakázás, ami egy septében összerakott sátorsort jelent a főúttól párszáz méterre és mindenféle – a hortobágyi csikósok ostor pattogtatására emlékeztető – berber folklór műsorokkal fűszerezve…. legalábbis személyes helyzet-felmérésem és más utazók elmondása alapján. Merthogy ezt a leírtak miatt kihagytam, helyette viszont a snowboard homokdűnés változatával, a sunboarddal és tényleg frankó sivatagi quadozással múlattam az időt, amikor épp nem a szálloda egyetlen vendégeként bámultam ki a fejemből a medence mellett. A sivatag színei egyébként lenyűgözőek, minden napszakban egy teljesen más világ tárul eléd, már látom, hogy csak erről a régióról lesz egy külön CEWE fotókönyvem, ha hazaértem:)
– Merzouga után az utazók jellemzőn két irányba indulnak: az Atlasz déli oldalán maradva Zagorát megcélozva, vagy Marrakesh felé orientálódva Tinghir és Quarzazate érintésével. Én az utóbbit választottam, nem bántam meg! Tinghir és a mellette fekvő Thodra hasadék az egész út egyik legszebb megélése volt. Őszintén fogalmam sem volt róla, hogy Marokkóban ilyen elképesztő tájak is léteznek. A hasadék felé haladva a 10 km-es utat 2 óra alatt tettem meg, tényleg képtelenség betelni a vörös sziklákra épült, hasonló színű házak és a pálmafás oázis kontrasztjával, majd megérkezve a hasadékba, elájulsz és szembesülsz az ember jelentéktelenségével a természet monumentalitása árnyékában.
– A Quarzazate-i pihenő után Marrakesh, ismét Atlasz, majd visszafelé az óceánpart következik, ezen poszt végén pedig folytatom az előzőben megkezdett általános benyomások sorát:
– Ha este egy pohár sörrel, vagy borral lazítanál a nap izgalmain, Marokkó türelemre, kitartásra, vagy épp önmegtartóztatásra nevel. Alkoholt a turisták által látogatott helyeken elvétve lehet kapni, jellemzően aranyárban. Ez például az első estémen 4 ezer Ft / 5 dl sör árat jelentett, igaz ez volt a legkirívóbb eset. Mindenképpen jobban jársz, ha a nagyvárosokban itt-ott jelen lévő italboltokban előre bevásárolsz, a szuperolcsónak számító 700 Ft-os dobozos sörből és a szállásod teraszán kortyolgatod el. Amivel amúgy semmi baja nincs a személyzetnek, sőt örömmel ajánlják fel a hűtőszekrényt is a megfelelő hőmérséklet eléréséhez.
– Gasztronómiai szempontból amúgy Marokkót elsőre változatosnak, másodszorra kissé egypályásnak fogod érezni. Ha túl vagy a sokadik tajine (fedeles cserépedénybe húsokat és zöldségeket pakolnak, majd a tűzhelyen rottyantják össze), kuszkusz (csirke, bárány vagy marhahússal, zöldségekkel) élményeden és valami másra vágynál, könnyen az étlap végére fogsz érni. Az előző posztban leírt szendvicseken túl mindenféle grill húsok közül, vagy a világ egyéb tájairól importált junk foodokból válogathatsz. Közepes élvezeti értékű pizzák, taco-k, burgerek válogatják egymást a kínálatban, de egy remek kísérő szinte mindenhez jár: olívabogyó korlátlan mennyiségben saját földről, tökéletes minőségben, ezzel pedig szinte az összes ételt királyivá lehet tenni!
Az út folytatódik Marrakesh, Anti-Atlasz és az óceán irányába!
Marokkó 1. rész
2023.06.17.
RoadMovie LIVE Marokkóból, jóval túlmutatva egy kiruccanós nyaralás alatt átélhető élményeken: 5 hét motorral, a tengertől, az Atlaszon át a sivatagig, eljutva az ország azon bugyraiba is, ahol még megtapasztalhatjuk Maghreb ősi világát! Nem véletlenül állítom mindezt párba, egy 10 napos utazási irodás marokkói nyaralással: a legtöbben általában ennyit szánnak az országra, ami az így látható kirakaton túl, jóval többet érdemel!
Hogy hogyan juthatsz saját járművel ide? Hát komppal, amiért nem is kell Gibraltárig elmenni, mert – bár kevesen tudják – Genovából is indul járat, ami két nap múlva már az északi kikötővárosban, Tangierben tesz ki. A hajózás tökéletes ráhangolódás a kalandokra: utazók százai a fedélzeten, mindenki ugyanarra tart, de mégis más tervekkel, alkalmi barátságok, útiterv megosztások színhelye, mintha egy gólyabálban lennél. Ritka különleges módja az utazásnak, szerintem egyszer mindenkinek érdemes megtapasztalni!
Innentől a Tangier – Chefchauen – Fez – Meknes útvonalon haladtam az Atlasz felé, ha te is így teszel egyszer, mindegyik városra szánj egy napot. A kötelezőnek vélt látnivalóknál sokkal érdekesebb, hogy hogyan változik a városok jellege, egy Európát idéző világvárosól – Tangiertől – a berber hagyományokat és az észak-kelet afrikai építészet minden jegyét magán hordozó Meknesig, vagy még inkább Mideltig. Persze a látogatók 100%-a – magamat is beleértve – mindenekelőtt a medinákba veti bele magát, de hidd el, ha a Fes városában lévőt láttad, mindent láttál. Elképesztő méreteivel, színességével és a turista vonulási útvonalaktól távolabb eső világával meghatározó élmény lesz!
Innen, a közép Atlaszon át vezet az út a sivatag irányába. Oázisok világával és vöröslő sziklákkal a következő részben, de előtte pár meglátás, benyomás a teljesség igénye nélkül az eddigiekről:
– Bátran vágj neki bármivel! Az utak jók, a benzin nem drága, a helyiek segítőkészek, a közlekedési viszonyok ugyan kaotikusak, de semmi dráma. A kompon ismertem meg egy 70 éves svájci pár, akik egy kis Vespával indultak neki ketten, de volt ott hasonló korú bringás bácsi is, szóval gyere akár egy rollerrel is
– Az ország alapvetően biztonságos, a turistákat vendégként tisztelik és megbecsülik. Biztosítás nélkül azért ne indulj el, kösd meg lehetőleg a CHERRISK-nél percek alatt, de a lényeg, hogy legyen, mert csomó minden történhet, amitől jobb megvédeni magadat.
– Marokkó nem Egyiptom! Időjárási szempontból semmiképpen. Májusban még simán bőrig ázhatsz, a hegyekben sapkás-sálas időre számíts!
– Légy türelmes! Pár nap után észreveszed, hogy bárhol, akár egy puszta közepén is elő fog bukkanni egy árus, a „welcomemyfriend, whereareyoufrom?” indítással, hogy aztán előkapjon egy sálat, szőnyeget, plüss tevét, vagy bármit, amit szívesen rádsózna. Tényleg nem tudom, hogy honnan kerülnek elő, talán a kövek alatt rejtőznek, de így lesz. Hajlamosak lehetünk erélyesebben reagálni századszorra, de nem érdemes: egy mosollyal és határozottsággal sokkal többet érhetünk el.
– A gyarmatosítás elemzésébe ne menjünk bele, ami megtörtént, azon változtatni nem lehet. Számos afrikai ország mellett, Marokkó is hordozza ennek nyomait, jelen esetben a francia hatásokat és persze turistákat. Ez egyrészt jelenti, hogy mindig franciának fognak nézni, amiből szintén eleged lehet egy idő után, de egészen szürreális fúziókkal is találkozhatsz. A franciaországi közlekedés, ide is átültetett körforgalom-mániája még hagyján, de ha eleged van a kuszkuszból és a tajine-ből, készíttess magadnak az utcán, egy elsőre és másodikra is ijesztőnek tűnő, de mindenképpen kipróbálandó szendvicset: a kettévágott bagettbe rántott sült krumplit tesznek, egy kis francia kockasajttal, főtt csigatésztával megbolondítva, majd az egészet szétkenik (!), ezzel tökéletes alapot adva a továbbiakban beledobált parizernek, sült báránynak, olivabogyónak, meg más random alapanyagoknak, hogy aztán az egészet ketchuppal és majonézzel megtolva egy papírba csavarva adják át neked. Ételek, amikért érdemes élni.
Folytatás következik! 😉
Kolumbia 3. rész
2023.02.05
Kolumbia harmadik, egyben utolsó képes beszámolója a RoadMovie LIVE-ban, egyenesen Cartagenából!
De folytatás következik egy extra, és egyedülálló podcastban, Dél-Amerika legdélebbi és legészakabbi pontján összekapcsolódva a beszélgetésben. Részletek és a különleges adás hamarosan!
Addig is itt, Kolumbia minden színe és hangulata az utolsó 10 napban, a karibi térség legjavával!
Minca után következett utazásomnak az a helyszíne, amit a legjobban vártam, ez pedig a kolumbiai partoktól, több, mint 1000 km-re fekvő, már Nicaragua magasságában lévő apró sziget, Providencia. Ha még sosem hallottál róla, az nem meglepő. Egyáltalán nincs rajta semmilyen térképen, ami a klasszikus kolumbiai utazások útvonalait jelöli. Messze van, bonyolult odajutni és olyan apró , hogy egy óra alatt lazán körbebiciklizhető.
Talán ezekért, vagy ki tudja miért, de a turizmus messze elkerüli. Olyannyira, hogy az eddigi információim alapján, magyarként talán én voltam az első, aki földjére lépett, de, ebben persze nem lehetek biztos, így ha valaki ismer valakit, légyszi írja meg. Igazi titkos sziget, ami minden logisztikai kihívás ellenére az utazás fénypontja lett. Leirni nehéz egy olyan helyet, ahol az életed megáll egy hétre, ahol már nem salsa, hanem minden bokorban reggae szól, ahol a tenger színe valószínűtlenül kék, majd alámerülsz és tucatnyi cápa nyüzsög körülötted. És, ha mindezt szeretnéd valakivel megosztani, akkor elég lesétálni a sziget kb egyetlen bárjába, a Roland Roots Reggae bárba, ahol azon kevés turista közül néhány arccal biztosan összefutsz, akiket amúgy is láttál már párszor szembejönni.
A Karib Tenger talán utolsó, szinte érintetlen szárazföldje, amelyet bár két éve teljesen lenullázott az Iota Hurrikán, azóta teljesen ujjáépült, színpompás házakkal és életvidám szigetlakókkal várja, azt a néhány látogatót, akit arra fúj a szél. A magam részéről bízom benne, hogy sokáig megmarad ilyennek, mert ezekből a helyekből egyre kevesebb van a világon.
Mindez egyáltalán nem mondható el a siófoki aranypart kolumbiai klónjáról, az amúgy gyönyörű Playa De Blanca strandról, ami Cartagena várostól 40km-re délre található. Az itt eltöltött 4 nap alatt végig az az érzésem volt, hogy aki nem ment el Providenciára, az mind itt kötött ki. Kilométer hosszú fehér homokos tengerpart, egymás nyakába épült szállás – bár – étterem kombóban üzemelő partmenti kajibákkal és a tömegturizmus minden bugyrával. Ha erre jársz, számíts rá, hogy nemigen lesz fürdő a szobádhoz és áram is csak este, de ha jól választasz, akkor egy egészen korrekt kilátással bíró teraszról csodálhatod a tengert és persze a jet ski-k, banánok és mindent goodpricemyfriend felütéssel áruló homokvándorok tucatjait. De nem baj, Kolumbiában ennek is van egy varázsa, meg persze íze is, mert egészen kiváló halakat lehet enni, korrekt áron, ami kifejezetten jól esett az elmúlt hetek csirke-burger-burrito központú étkezései után.
Na és végül Cartagena…. Vannak városok, amelyek zsúfolásig tele vannak, de egyáltalán nem bánom. Cartagena pont ilyen. Calira mondják, hogy a salsa fővárosa, hát az nem tudom milyen, de ha Cartagenán túltesz akkor az csakis egy másik bolygó lehet, mert ennél színesebb, lüktetőbb helyen talán még sose jártam. A Getsemani negyedben tényleg minden sarkon és minden kapualjban koktélt árulnak, estére egy kollektív utcabállá változik, cirkuszi és streetfood elemekkel színesítve. Ahonnan ha hazatántorog az ember, sok teendője úgysincs másnap, mert a város lényegét már megitta. Levezetésnek azért érdemes megnézni a városfalon belüli történelmi utcákat meg több színes házzal a lemenő nap fényében, hogy aztán az ember ismét belevesse magát az éjszakai őrületbe, már amennyiben van kedve és kitartása hozzá.
Ha lehetőséged van rá, menj el Kolumbiába! Egy csomó olyan helyet találsz, ami még turistahordák előtti állapotban van, relatíve olcsó, meglepően biztonságos és bár egy idő után már eleged van abból, hogy senki nem beszél angolul, ez is azt mutatja, hogy nem érték még el a nemzetközi tömegturizmus csápjai.
Ezzel zárult az én kolumbiai utazásom, egyben nyílik meg a RoadMovie 2023-as évada 🌎 egy interkontinentális extra adással, a Patagonia – Providencia tengelyen hamarosan!
Kolumbia 2. rész
2023.01.23
Kolumbia második felvonása következik, ami valójában egy teljesen új színdarab lett, mert minden elemében különbözött az első héttől.
A szuperizgalmas Medellinből kénytelen voltam az e tekintetben mögötte kullogó Bogotába visszamenni, mivel az autót csak ott lehetett leadni. A két város közötti 400km-es útnak vannak igazán szép szakaszai, de ami miatt érdemes nem egy nap alatt megtenni, az a Rio Claro folyó méltán híres kanyonja. Ha erre járnál, mindenképpen iktass be egy ottalvós megállót. Itt mondjuk elég könnyű elveszni a helyi turisztikai vállalkozások által rád borított programcunamiban, amelyek közül a rafting lesz az, amire egészen biztosan be akarnak fűzni. Ha viszont az első, a második és az ötödik rádumálást is megúszod, akkor jó eséllyel találsz egy vezetőt ( https://www.facebook.com/profile.php?id=100087090346350…), aki az errefelé nem túl vad vadvízi evezés helyett, inkább elvisz a Los Guacharos barlangba, ami egészen elképesztő élmény! Egy szinte felráratlan, koromsötét barlang, amin egy kisebb folyó – patak -szerűség robog át teljes hosszában. Ezen mentünk végig édeskettesben a vezetővel hol gyalogolva, de sokkal inkább úszva, csúszdázva, hogy aztán egy sziklafalban végződő kijáratból a Rio Calro folyóba ugorva, gumibelsőkön ereszkedjünk vissza a kiindulópontra. A barlang lenyűgöző, egyben félelmetes, a folyón való csorgás pedig tökéletes levezetése volt életem egyik legnagyobb élményének. Mindez tolongó és szelfiző turistahordáktól mentesen…. az égvilágon senki nem volt ott rajtunk kívül, az ilyenek miatt érdemes utazni!
- A rövid bogotai megálló után délre, Santa Martha – Minca környékére repültem, ami a kolumbiai esőerdők egyik belépő pontja. És hát úgy tűnik, a mennyországba a pokol kapuján át vezet az út, mert Santa Martha hiába a legrégebbi kolumbiai város, ennél káoszosabb és túlépítettebb tengerparti településsel még nemigen találkoztam, ahol ráadásul folyamatosan a szemedbe fújja a port a szél. Nagy ívben kerüld el, ha véletlenül erre tévedsz!
- Csábító lehet helyette, a kissé északra fekvő Tagangában megszállni, ami csak abban az esetben jó döntés , ha örömmel veted bele magad az óriás trombitákat szívó hippik és a magukat 30-nak érző, ötvenes boomerek világába egy maximálisan túlzsúfolt, ámde teljesen átlagos kinézetű tengerparti faluban.
- Ha valamiért mégsem emellett döntesz, akkor irány Minca, az innen 20km-re, a hegyekben fekvő, korábban emlegetett mennyország kapuja. Maga a település egykoron hátizsákos hub lehetett, mára kissé zenétől, hamburgertől és tetten érhető mennyiségű alkoholtól túltolt turistafalu lett, de nem is ez a lényeg, hanem, ami körülötte van: a részben érintetlen, örökké duruzsoló, sosem alvó és minden négyzetméterén lüktetően élő esőerdö!
- És tulajdonképpen emiatt jövünk ide! Mert persze kihagyhatatlannak vélt, valójában kihagyhatató programok itt is vannak. El lehet menni a kissé átlagos, tenger mellett fekvő Tayrona Nemzeti Parkba, vagy századmagaddal fürödhetsz közepes méretű vízesésekben, meg aztán van kávé farm is, ahol egyáltalán nem finom kávét szolgálnak fel, de szerintem ezeket nem muszáj erőltetni. Sokkal inkább megéri elmenni egy kiadós dzsungel túrára, akár hajnali madárlesre, jókat enni, bringázni,vagy csak egy könyvvel az öledben heverni a lombkorona szinten lévő szállásod függőágyában és átélni a megérkezés élményét, aminek egyszer minden utazáson el kell jönnie. Két hetet kellett várni rá, de megérte!
És újabb kettő következik, reményeim szerint víz alatti élményekkel 🐋 is a folytatásban!
Kolumbia 1. rész
2023.01.18
Következzen tehát Kolumbia 😎 Roadmovie LIVE a javából, vagyis élőben épp a bogotai reptérről, egy belföldi járatra várva.
És miért éppen Kolumbia? Mert feltételeztem, hogy a két év után újranyitó Délkelet – Ázsiára idén kitehetik a “megtelt” táblát (így is lett), ezért szerintem most olyan országokba érdemes menni, amelyek nincsenek rajta a kézenfekvő télből-nyárba helyek toplistáján, de még az első 20 helyén sem. Ez egyrészt garantálja, hogy nem lesz tele turistával, másrészt autentikus élményekben lehet részünk reális áron. Kolumbia pont ilyen és eddig minden várakozást felülmúl! Egy igazán vidám hangulatú ország, mindig jókedvű emberekkel, akik jellemzően nem beszélnek angolul, cserébe viszont abszolút nem érdekli őket a spanyol tudásom teljes hiánya, ezerrel tolják a saját nyelvükön, várva az interakciót.
Soha egyetlen utazástól sem tartottam annyira mint ettől, olvastam, hallottam a biztonsági kockázatokról. Hát eddig, egy-két fura környéktől eltekintve vagy közömbösséget, vagy elképesztő kedvességet tapasztalok irányomba: egyik reakció sincsen rajta a turistákra vadászó gonoszok érzelmi skáláján. Jöjjön persze egy virtuális lekopogás, mert még csak egy hét telt el, a négy hétre tervezett utazásból.
Ami pont elég volt arra, hogy bejárjam a Bogota – Villa de Leyva – Medellin arany háromszöget, amelyek közül egyértelműen Medellin a legizgalmasabb! Bogota egy esőerdő közepére, 2800m magasra pottyantott főváros, ami mindenképpen kuriózum, de klímája semmiképpen sem vendégmarsztaló. Az állandóan esős 17 fokban, egy nap pont elég a kihagyhatatlan aranymúzeumhoz és a város hangulatának beszippantásához, hogy aztán egy mindössze napi 20 dollárért bérelt autóval, az ember nekivágjon a legszebb koloniális falu, Villa de Leyva felfedezésének
A település csak pár óra Bogotától és mindenképpen megéri a nem kis kitérőt Medellin felé. Egyrészt a hangulata miatt, másrészt azért, mert innen Medellin irányába életem egyik legszebb (egyben legrosszabb minőségű) útján, az esőerdön át érkeztem Escobar egykori városába, ami már régen levetkőzte magáról a soha nem szeretett drogbáróhoz kötődő romantikus arculatot.
Medellin ma a világ egyik leginnovatívabb városa, fantasztikus éttermekkel, múzeumokkal, lazán és nyugodtan bejárható favella negyeddel és persze remek salsa bárokkal!
Apropó Salsa….na ez itt minden sarkon szól. A piacon, a gettóban, az utcán….mindenhol napszaktól függetlenül. Ez mindenképpen ad némi magyarázatot arra, hogy a kolumbiai emberek miért a leginkább elégedettek az életükkel, annak ellenére, hogy sem a múltjuk, sem a jelenük nem csupa móka és kacagás. Hát meg kell próbálni ebből is valamit hazavinni, de addig még van pár hét. Ami alatt még több esőerdő, világvégi sziget és búvárkodás következik, meg a remény arra, hogy valami kellemes meglepetéssel örvendeztet meg a kolumbiai konyha, mert eddig legfőképpen az empanada – burrito – rántott csirke pályán mozgott a kínálat, ami egy idő után junk food rezisztenciát okoz. Rajtam nem fog múlni, folytatás következik 🙂
Egyiptom
2022.10.26
Az őszi évad adásainak közepette, jöjjön egy soron kívüli RoadMovie Live Egyiptomból 🇪🇬 abból az országból, amely mostanában kissé méltatlanul került ki a magyar utazók fókuszából. Pedig így a tél küszöbén nagyon is meggondolandó, ha szeretnél egy kis extra nyarat hozzátenni az idei évhez. Néhány érv, hogy miért gondolom így:
Egyiptomban november végéig simán nyár van. Nappal 30-35 fok, de este sem megy 20 alá, a tenger pedig kellemesen meleg, 24-25 fokos még ilyenkor is. Így a nyári hónapok hőgutájához képest, kifejezetten élhető az ország, valójában ekkor a legjobb ide utazni.
Budapestről bonyolultan, vagy közepesen drágán tudsz eljutni (fapados kombók, vagy Türkish, Egypt Air, esetleg Pegazus), DE Bécsből a Wizz Air közvetlen járatával novemberi akcióban akár 100EUR alatt repülhetsz, méghozzá egyből a tengerhez, Sharm El Sheikh-be, nagyon jó ajánlat!
Árak: amíg Európa jelentős részén lassan megfizethetetlenné válik a nyaralás, addig Egyiptomban megállt az idő. A szállásod két főre, egy hétre 300EUR körül már tengerre néző lesz, napi költségekben pedig 7-8 ezer Ft-ból egy fő simán elvan stranddal, sörözgetéssel taxival, vacsival együtt. Ha mindezt a repjeggyel együtt nézzük, akkor is elég jó lesz a matek: két fő esetén, a szállásköltség megoszlik, így fejenként bőven 200 ezer Ft alatt kijön a télből nyárba út minden költséggel együtt. És ezen a ponton válik köddé a tévhit, miszerint Egyiptomba utazási irodával kell menni. Saját szervezésben ugyanúgy nyaralsz fele pénzből, több élménnyel és kevesebb wc-re járással a szállodák svédasztalon felmelegített egyenkajáitól
És ha mindez nem lenne elég, akkor ne felejtsük, hogy mindemellé a világ egyik legszebb búvárparadicsomát kapod ajándékba, ahol nem csak palackkal, de snorkellel szétnézve is rájákat, teknősöket és nem evilági színű korallokat láthatsz, a parttól pár méterre csobbanva. Szóval, ha teheted, irány a nyár!😎☀️
Két hónap motoron Kis Ázsiában 5. rész: Törökország
2022.07.23
2 hónapos motoros utam utolsó beszámolója itt, de jövő héten extra podcastben még több élmény és történet a RoadMovie nyári különkiadásában!😎.
Ha tetszettek az eddigiek, hallgasd meg az adást is!
Most pedig vissza Törökországba!🏍🇹🇷
Azon belül is a legizgalmasabb régióban az örmény, majd a szír határ közelében motoroztam. Ez kurd terület, amit sokan kerülendőnek, veszélyesnek tartanak. Tény, hogy a szokásosnál több katonai ellenőrző ponttal találkoztam és az is, hogy itt-ott drónok repkedtek a levegőben, összességében viszont legemlékezetesebb napjaimat töltöttem el, minden képzeletet felülmúló kurd vendégszeretetben és olyan tájakban, ételekben, városokban volt részem, amit soha nem fogok elfelejteni.
A határ után, Ani romvárosa önmagában megállná a helyét bárhol a világon. Ha valahol Nyugat Európában lenne, hosszú sorokban állnának érte, de itt…. szerintem 15-20 ember volt rajtam kívül. Az egykori város, két kanyon közötti földnyelvre épült, a képek sajnos nem sokat adnak vissza, előben egészen lenyűgöző!
Legalább ennyire emlékezetes volt az innen visszafelé utam, amit egy kiadós jégeső tett pikánssá, kb 100 km-es széllel oldalról, mintha ezernyi puskával lőttek volna… mindezt motoron átélni, nem kívánom senkinek. Ép bőrrel megúsztam én és a technika is.
Ami ezután következett, arra nem nagyon vannak jelzők. A szír határtól 15 km-re található Mardin városa, a egykori Mezopotámia központja, az ottomán birodalom ékköve. A hangulat, a látvány, az ételek, fűszerek, illatok olyanok voltak, mintha egy napra egy másik országban lettem volna. A hegyoldalra épült település előtt terül el a Szíriába nyúló végtelenség, amit a számtalan tetőteraszos étteremből naphosszat lehet bámulni, de érdemes megszakítani, mert az utcai élet talán még érdekesebb. A külföldi látogatók, szinte teljesen elkerülik ezt a rendkívül izgalmas régiót, kár érte.
Kappadókia már turisztikailag sokkal frekventáltabb, de ezzel együtt kihagyhatatlan, ha Törökországban jársz. A kb 60 km kerületű régión belül minden sarkon újabb meglepetés ér, még a nap végén is tud újat mutatni. Lenyűgöző sziklaképződmények, hegyoldalba épült városok, igazi bakancslistás hely!
Ezután a klasszikus Török Riviéra, Kemer, Bodrum, majd Dalyan következett, amiről már nem tudok ilyen lelkesen beszámolni. Szép, de júliusban szinte élhetetlen a tömegtől és itt megint egy teljesen másik arcát mutatja az ország. Úgy is fogalmazhatnám, hogy aki csak ebben a régióban tölti a szabadságát, valójában nem sokat ismer meg Törökországból, mert egy olajozottan működő turistagép darálójába kerül, ami kizár minden autentikusságot. Szóval ha csak pár napra is, de érdemes elhagyni a nyugágyat és megnézni valamit abból amit Törökország valójában nyújtani tud.
Innen már csak haza kell érnem:), de folytatás következik, ezúttal szóban, jövő héten csütörtökön az extra podcastben!😉
Két hónap motoron Kis Ázsiában 4. rész: Örményország
2022.07.16
Örményország következik!🏍🇦🇲
Egy utazási beszámoló, akkor ér valamit, ha őszinte, így én is az leszek: az eddigi országok közül, számomra Örményország nyújtotta a legkevesebbet, persze lehet túlságosan el voltam kényeztetve Törökország és Grúzia után, de összességében többet vártam tőle. Íme a benyomások:
A határ után még nem éreztem ezt. Ahogy átléptem Grúziából, egy csapásra változott meg a táj, Örményország északi része magával ragadó. Elképesztő változatosság a tájban a határ és Jereván között, vörös sziklás kanyonok, ipari műemlékek között, majd virágmezős szerpentineken motoroztam…. minden percét élveztem!
Jereván ehhez képest már visszafogottabb élményeket adott. Ez esetben fokozottan igaz, hogy magasak voltak az elvárások, mert valamiért nagyon vártam, hogy ebbe a városba érkezzek. 3 napot szántam rá, kettő lett belőle. A fekvését és a látnivalóit sem tartottam különösen érdekesnek, cserébe a szintén sokat hallott izgalmas utcai élet is sokkal izgalmasabb volt Isztambulban, Tbilisziben, de még Bakuban is. Ez esetben jellemzően kimerült a túlárazott bárok és éttermek behívó embereinek rámenősségében, vagy a helyiek élményének megtekintésében, ahogy a zenélő szökőkutat tekintik meg a Köztársaság Téren.
Sebaj, irány a Szeván Tó, Örményország egyik kihagyhatatlan célpontja. Az adott környezetben szép, abszolút értékben, viszont I❤️Balaton – sokkal szebb. Ráadásul a turisztikai infrastruktúra két véglet között mozog: évtizedes kajibák és romos faházak, elfogadható áron, vagy üresen kongó százeurós hotelek, lehet választani! Én maradtam az elsőnél.
De minden jó, ha a vége az😉! Dilijan, a Szeván Tótól északra, az egyik legszebb település Örményországban, a Kaukázus Svájcaként emlegetik és ezt meg tudom erősíteni. Csodás környék, gyönyörű hegyek, és egy remek szállás, amit itt ki kell emelnem: ha valaki erre téved, ne gondolkodjon sokat és lakjon a Green Garden Guesthouse-ban. A legvendégszeretőbb házigazda, az ő egészen kiváló brandyje, házi bora és persze reggelije és vacsorája megnyújtotta az itt töltött időt. Nagy beszélgetések Armannal a tulajdonossal, a többi vendéggel és remek túrázások tették végül nagyon emlékezetessé Örményországot.
A teljes képhez hozzátartozik, hogy az ország déli része nekem kimaradt. A tatevi kolostor és kanyon minden valószínűség szerint szintén felejthetetlen lett volna, de úgy döntöttem, inkább visszatérek Törökországba, ahová a szívem és az eszem is visszahúzott, úgy éreztem, hogy sok minden vár még ott rám…
Két hónap motoron Kis Ázsiában 3. rész: Azerbajdzsán
2022.07.09
Valamiért a legjobban várt ország utam során Azerbajdzsán volt🇦🇿. Ennek az okát nem tudom, talán mert egyfajta végcélként tekintettem rá, mégiscsak Baku volt a fordulópont. Illetve az is igaz, hogy Azerbajdzsánról hallottam előtte a legkevesebbet, egyáltalán nem ismerek senkit, aki ebbe az országba jött volna turistaként, így még nagyobb izgalommal vártam.
Mindez már a belépéskor kezdődött. Fontos tudni, hogy az azeri szárazföldi határok a covid kezdete óta zárva vannak, az országba csak légi úton lehet belépni. Paradoxonnak tűnik, mégis hogy kerültem akkor oda, de válasz egyszerű: mindössze annyit tettem, hogy írtam egy kedves kérelmet a budapesti azeri nagykövetségnek, akik két héten belül küldtek nekem egy egyedi engedélyt a belépésre, mindenféle akadékoskodás nélkül. Köszi innen is 😉
Ahogyan viszont a belépés után tapasztaltam, ez senki másnak nem jutott eszébe. Egyrészt 6 kikérdezés és 3 óra után jutottam be egyáltalán, és gyakorlatilag az egyetlen külföldi motoros voltam az országban, de autóval, vagy bringával sem járt ott senki mostanában. Ha a bámulási és körémgyűlési skálának vannak fokozatai, akkor itteni élményeim valahol a sztratoszférában járnak.
Azzal együtt, hogy senki nem értette, mi a francot keresek ott és hogyan jutottam be, nagyon kedvesen és pozitívan fogadtak mindenhol, nagyra értékelték, hogy ilyen messziről eljöttem az országukba.
Az országba, ami a legellentmondásossabb az eddigiek közül. Vidéken disznók legelnek az út szélén, sok helyen áram sincs, emberek Ladákkal és szekerekkel közlekednek. Mindeközben Bakuban égig érnek az üvegtornyok, patika tiszta óváros, Hard Rock Café, Forma 1 és igazán kozmopolita hangulat fogadott.
Minden furcsaságával együtt Baku izgalmas város. A Forma 1 miatt ugyan kissé túlzsúfolt volt, de mégis jó volt elveszni benne, Élnek és nyüzsögnek az utcák, szuperek a piacok, látványosak az épületek, kihagyhatatlan a szőnyegmúzeum, szóval, akit érdekel, pár óra repülés Budapestről, mindenképpen megér egy hosszú hétvégét.
Az ország többi része nekem inkább érdekes volt mint szép. Félsivatagos, olajmezős és hegyvidékes tájak váltják egymást, el lehet csavarogni, de nem mondanám világraszólónak. Meg hát… a 250 Ft-os benzinnek igen furcsa szaga volt, így nem egyszer szédelegtem az úton a belélegzett kipufogó füsttől, ami korra, típusra való tekintet nélkül minden autóból áramlott.
Szóval remek volt, de épp ideje Örményország felé venni az irányt 🙂
Két hónap motoron Kis Ázsiában 2. rész: Grúzia
2022.07.02
Törökország után irány Grúzia!🏍 Az ország, amelyik mostanában kezd rákerülni az európai turizmus térképére, de szerencsére csak kezd…. vagyis még nem özönlötték el a brit legénybúcsú hordák Tbiliszit és ázsiai turisták a hegyeket, így ha tehetitek menjetek ebbe a gyönyörű országba mihamarabb!
A határ utáni első megállóm Batumi volt. Azt hiszem ennél a városnál jobban semmi nem jelképezi a volt szocialista országok jelentős részére jellemző kompenzációs kényszert. Megmutatni a világnak, hogy mit tudunk, és ezt jellemzően építészettel teszik. Jelen esetben mini Las Vegast képzeltek el a Fekete Tenger partján, nemzetközi szállodákkal és felhőkarcolókkal, amelyek morbid kontrasztot képeznek a még jelen lévő szocialista blokkházakkal.
Ennél sokkal izgalmasabb Mestia, Grúzia északi részén, amely alpesi falvakat idéző hangulatával nem véletlenül lett az aktív turizmus központja. Motorosok, autós világjárók, bringások, túrázók találkozóhelye, szóval elég marasztaló volt. Havas hegyek, szuper társaság!
Egy U alakú kanyarral és 600 km-el odébb egy teljesen más Kaukázus fogad a Kazbegi régióban, egész közel a Csecsen határhoz. Ennek megfelelően a hangulat is más, meg persze a forgalom is, mert a Georgian Military Highway kamionforgalma pont itt halad keresztül. Ezzel együtt, én szerettem, tiszta és őszinte, kevésbé turistás, a természet pedig csodálatos!
Tbiliszi, az utolsó megálló Azerbajzsán előtt. Grúzia fővárosa – a régió fővárosaira jellemző módon – nem a látnivalóival, hanem a hangulatával fog meg. Ha el tudod kerülni a turistacsapdákat és néha letérsz a kötelezően bejárandó városnéző útvonalról, szuper helyeket találsz! Bolhapiac, kocsmák, gasztro…. szóval lehet tobzódni bőven!
Végül pedig egy tévhit eloszlatása: saját tapasztalat és más utazókkal való beszélgetés alapján is mondhatom, hogy ezek az országok, utazói szempontból alapvetően biztonságosak. A látogatót örömmel és kedvesen fogadják, ritkán tapasztalható segítőkészséggel. Nyilván észnél kell lenni, pár szót helyi nyelven megtanulni, de ha szeretettel közelítesz, a reakció is hasonló lesz. Értékeimhez eddig egy ujjal sem nyúltak. És persze a biztosítás: A CHERRISK pedig segít, ha bármi baj történne, amit ezúton is köszönök.😉
Hamarosan Azerbajdzsán, a legneccesebb határátlépés, és padlógáz egészen a térkép széléig, a Kaszpi Tengerig Bakuba!😎
Két hónap motoron Kis Ázsiában 1. rész: Bp – Törökország
2022.06.25
Ahogyan az utolsó adásban hallhattátok, illetve korábbi posztban olvashattátok a nyári szünetben elindultam Kis-Ázsia, illetve a Kaukázus irányába motorral. Románián és Bulgárián át Törökország északi része, majd Grúzia, Azerbajdzsán és Örményország következik, aztán vissza ismét Törökország – de ezúttal a déli riviérán -, végül pedig a Balkánon át érek haza, mire az új évad elkezdődik😉. Jöjjön hát az első beszámoló, benyomások és néhány tipp Törökországról, ha érdekel, vagy arra készülsz:
Isztambul felfoghatatlanul nagy, ne is próbáld meg átlátni, mert szerintem lehetetlen. Ha ott vagy és 1-2 nap után úgy érzed mindent láttál, menj át a Boszporuszon az ázsiai oldalra, vesd be magad pl a Kadiköy városrészbe és rájössz, hogy semmit nem láttál. 15 millió ember, és mintha mindez a sokaság az utcán lenne, neked mennek, tülekedsz, nem férsz el, de egy idő után megszokod és megszereted.
Sokszor rájöttem már, hogy a kötelező látnivalók pont a kötelezőség miatt előbb-utóbb turistagettóvá válnak és végül csalódást okoznak. Nem volt ez másképp a Kék Mecsettel, Hagia Sophia-val és a Topkapi Palace-al sem. Heringként zsúfolódva nehéz magadévá tenni a történelmet, vagy épp a vallást. De ha mégis szeretnéd, akkor ne sajnáld az időt elmenni a Camlica Mecsetbe, ami monumentalitásával uralkodik a város felett, mégis kevesen jutnak el oda, mert relatíve messze van, pedig megéri! Csodás építmény, ami őrzi az ottomán építészeti hagyományokat, de teszi ezt modern, mai köntösben, méretei lélegzetelállítóak. A nyugalom, ami bent fogad pedig megadja a tökéletes megérkezés érzését.
Tovább haladva, a Fekete Tenger déli partja következett, ami szerencsére még nem került az országba áramló turizmus népszerű régiói közé. Tény, hogy nem egy klasszikus aranyhomokos riviéra, de autentikussága és őszintesége magával ragadó. Isztambul és a grúz határ között nulla külföldi turistával találkoztam, ennek megfelelően rajongtak körbe mindenhol, folyamatosan teázni hívtak, ajándékokkal kedveskedtek, segítettek, beszélgettek, felejthetetlen! A török vendégszeretet szívből jön, megfogott és azóta sem enged. Ha teheted, gyere el erre a vidékre!
Végül pedig a galériában néhány kép, amiről nem is gondolnánk, hogy ez is Törökország. A Kackar Mountains a Kaukázus kezdetének lenyűgöző hegyvonulata. Rurális falvak, sebes folyók, rafting, zipline, trekking, havas hegycsúcsok csodás szállások, egyszóval minden, ami az aktív kikapcsolódást jelenti. Önmagában ezért is érdemes ide látogatni, egy másik világ, ami felfedezésre vár!
Törökország, megszerettelek és alig várom, hogy visszatérjek hazafelé💛. Addig pedig, folytatás következik hamarosan Grúziával!
Olaszország, Dolomitok
2021.08.31
Egy nyárzáró RoadMovie Live két adás között😎
Néhány aktív nap az olasz Dolomitokban több tanulsággal is szolgált:
Egy hét tengerparti pihenés árának töredékéért életreszóló élmények szerezhetőek. Igaz, ehhez egyszer kempingben is kell aludni, de ez nekem inkább hozzáadott a hangulathoz.
Az olasz hegyi falvak ilyenkor sportközponttá alakulnak. Mindenki teker, mászik, túrázik, repked, elképesztő hangulatuk van, muszáj átélni!
A pihenés, egy adott kor felett más értelmezést jelent itthon és pár száz km-el odébb. 70 éves nyugdíjasok simán jönnek szembe a via ferrata úton, vagy pattannak ebike-ra.
Aki a képek láttán azt gondolja, ez nem neki való, téved. Könnyebb utakon akár két keréken, akár a falon itt mindenki megtalálja a maga örömét.
A pizza még mindig jó:)
Most jön az indián nyár, az árak még alacsonyabbak, tömeg már nincs, hegyre fel!
Görögországba a Balkánon át 3. rész: Tirana
2021.07.04
Tirana: a Balkán New Yorkja! A túlzásnak tűnő kijelentés mögött, egyik kedvenc városom megunhatatlan élete, izgalma és energiája áll, na meg szuper helyei, amelyek a balkáni régió legmenőbb városává teszik!
Tiranáról szó esett már a RoadMovie Podcastban, és mivel még mindig imádom, görög utamról hazafelé is útba ejtettem, jöjjön 5 dolog, amit csinálj, vagy ne, ha Tiranába mész:
1: Mindenképpen egyél itt: https://goo.gl/maps/XZpUESG9bSGutwiY9, és itt: https://goo.gl/maps/fXw2MamjdTEmGZjR7. Igazi helyi ételek, elképesztő választékban, nagyon baráti áron.
2: Bandázz egy festővel! Muhamet Kerpaci kis műhelyét és galériáját itt találod: https://goo.gl/maps/kD2x53fsHgSiwPBq8. Albánia egyik legismertebb művésze, fantasztikus képeket fest, mindemellett jó vele beszélgetni és ha venni akarsz valamit, a legjobb árat fogja adni neked.
3: Menj fel a hegyre! A Dajti Express felvonó visz fel a várost körülvevő hegyek egyik legmagasabbjára. Szép az út is, de fentről szippantani a friss levegőt, miközben az alattad heverő város bámulod, maradandó élmény.
4: Légy arisztokratikus! A város legjobb rooftop bárját, Tiranában biztosan megengedheted magadnak. A Piano Bar-t keresd a térképen és nézd meg a naplementét a tetők felett, hideg sört kortyolva!
5: Hagyd a Blokut a fenébe! A legtöbb ajánlás, Tirana bulinegyedébe küldi a turistákat, de a Bloku egy nyugatot majmoló, túlárazott kocsmagettó. Sokkal jobb helyeket találsz a Skanderbeg Tértől keletre sétálva.
+1: ne siess! Tiranában úgysincs sok néznivaló, hagyd, hogy a város befogadjon és imádni fogod!
Görögországba a Balkánon át 2. rész: Santorini
2021.06.17
5 dolog, amiről jó tudni, mielőtt Santorinire mész.
Santorini a sziget, amit látni kell – mondja szinte mindenki, én is ezért tettem egy hosszabb megállót az Égei Tenger ékkövén, motoros túrám keretében. Jöjjön 5 olyan tény, amit érdemes tudni, ha ide készülsz:
1. A sziget különleges és lenyűgöző, ez kétségtelen. Ugyanakkor ez elsősorban arra a két, képeslapokon szereplő városra korlátozódik, ahol a fehér házak szinte omlanak a tengerbe: Fira és Oia. Santorini maradék 90%-a is csodás, de nem csodásabb, mint sok másik görög sziget.
2. A fent említett két város, mindenki által ismert sziklára épült házai 100%-ban szállodák, apartmanok, helyieket errefelé ne keressünk, ez azért elvesz valamennyit a romantikából.
3. Aki azért menne oda, mert valamelyik ilyen házikóban szeretne megszállni, dörzsölje meg jól a bankkártyáját! Ezeknek a szobáknak szinte kötelező tartozéka a medence, amelyekből egyébként lenyűgöző panoráma tárul elénk, de az árak 200EUR körül kezdődnek éjszakánként, határ a csillagos ég.
4. Mindezzel együtt bátran el lehet indulni, mert a Santorini sokat emlegetett drágasága csak rajtunk múlik. Olcsó éttermeket és szállásokat mindenhol lehet találni, lakj Perissában, ami csupán 15 perc a fővárostól, de nagyon hangulatos tengerparti város. Ja és ne elégedjél meg a két ismert város kipipálásával. Mássz fel az Ancient Thira romokhoz, vagy menj el Pyrgos, vagy Megalohori falvakba, esetleg rettegj alkonyatkor az Exo Gonia nevű szellemfaluban, jó móka lesz!
5: A tengerparti homok itt nem fehér, hanem fekete. Emiatt sokan csalódottak, de a vulkanikus talaj miatt ez természetes és nekem nagyon tetszett is. Mindenesetre érdemes tudni róla.
Jó utat mindenkinek😎
Görögországba a Balkánon át 1. rész: át a Balkánon
2021.06.04.
A nyárral együtt egy új formátum is érkezett a facebook csatornánkra: a RoadMovie LIVE.
Ebben szeretnék veletek megosztani néhány, adástól független utazási élményt, tanácsot, benyomást, amit saját magam élek meg és érdekes lehet számotokra.
Ennek első posztja az én roadmovie-m motorral Görögországba, ahol most már nagyon szép idő van, de elképesztően kevés turista és még az árak is a földön járnak. Így, aki teheti és nincs kötöttsége, érdemes akár most elindulnia, mert a július-augusztusi szezon előtt még fantasztikus tájakat és hangulatokat lehet találni egy olyan világban, ami a turizmus beindulása után talán már soha nem tér vissza.
Néhány hangulatkép az útról: az izgalmas Skopje, meglepő földutak Szerbiában és végül Naxos csodálatos szigete.🌴
Hamarosan érkezünk az új podcast adással is, sziasztok😉
RoadMovie Podcast 